Hogyan készíts témavázlatot?

Milyen egy jó szakdolgozat témavázlat és hogyan álljunk neki?

Az eddigiek (témaválasztás, konzulens felkérése, kutatási kérdés és hipotézis felállítás) pusztán előkészítés volt, az érdemi munka most következik. Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, át tudjuk látni a záródolgoztatunk felépítését, szükségünk van egy témavázlatra. Ez egy nyers, elnagyolt lista mindarról, amit terveink szerint bele fogunk írni a szakdolgozatba. Emellett itt már a felhasználni kívánt szakirodalmat is feltüntetjük.

Amikor a diplomamunka témavázlatát állítjuk össze, érdemes amolyan „brainstorming” jelleggel összeírni mindazt, ami a témával, illetve a hipotézissel kapcsolatban eszünkbe
jut. Természetesen jó segítség lehet az egyetemi/főiskolai jegyzetünk, illetve az internet is. Érdemes belelapozni a szakirodalomba, hiszen ez további ötleteket adhat a témavázlat
szűkítéséhez vagy bővítéséhez.

A témavázlat két részből áll: az egyikben a várható tartalomjegyzék vázlatpontjait,
másikban a várható irodalomjegyzék elemeit gyűjtsük.

Ne vegye el a kedvünket, ha nem áll össze egyből a témavázlat. Szükség van némi időre, hogy érjen bennünk a gondolat, hozzáolvassunk még innen-onnan. Ha úgy érezzük, nagyon elakadtunk, érdemes segítséget kérnünk a konzulensünktől. Érdemes átböngészni karunk/szakunk szakdolgozattal szemben támasztott követelményeit is, mert vannak olyan helyek, ahol a záródolgozat szerkezeti felépítésével kapcsolatosan is megjelölnek követelményeket, amiket érdemes már a témavázlat elkészítésekor szem előtt tartani.

Ha a témavázlatot a tervezett tartalomjegyzék + tervezett irodalomjegyzék gondolati séma mentén elkészítettük, akkor az előzetesen összeírt elemeket célszerű a választott témának megfelelő logika szerint rendszerezni. Valószínűleg lesz, amit kihagyunk, és lesz, ahová még beszúrunk újabb elemet, de végül rátalálunk majd a helyes felépítésre.

Minden záródolgozat esetében igaz, hogy tartalmaz:
• bevezető részt
• szakirodalmi áttekintést
• elemzést
• a dolgozat célját, hipotézisét meghatározó részt,
• a kutatást és annak eredményeit bemutató részt,
• összegző részt

Ha mindezek nagyjából megvannak, akkor egyeztessünk a konzulenssel, és utána folytassuk a munkát.

További kérdések esetén szívesen segítünk:

Molnár Kristóf

Mobil: +36 30 335 9094
E-mail: korrepkristof@gmail.com
Web:  korrepkristof.hu

Megosztás